Katica Tanya
Kiemelt partnerük vagyunk: szállóvendégeinknek 20 % árengedményt biztosít a tőlünk kapott kupon. Az élményközpontban gyerek is, felnőtt is megtalálja remek kikapcsolódási lehetőségét, akár egy esős napon is.
Így vallanak magukról:
A Katica Tanyát azért hoztuk létre, hogy Magyarország vezető élményközpontú, a természetközeli és a hagyományos életmódot felelevenítő, az aktív pihenést elősegítő szolgáltatója legyen, ahová a madár is pihenni jár!
A Katica Tanya egy 10 hektáros területen fekvő igazi élményparadicsom a kisgyermekes családok számára Somogy megyében, a Zselic szívében. Télen és nyáron egyaránt remek szórakozási, tanulási, aktív pihenési lehetőséget nyújt 0-110 éves kor között a nálunk található félszáz játszóalkalmatosság.
Nálunk egy helyen megvan az élmény mindhárom eleme: (1) változatos program, (2) többféle szálláshely és (3) a pénztárcához igazodó ellátás.
Az élményközpont ötletgazdáinak célja: minél több embert visszacsalogatni a természetbe, hogy érezzék a friss levegő erejét, ismerjék meg a háziállatokat, elődeink szokásait, mesterségeit, bölcsességét, eközben játszva tanítsák korunk ifjúságát gyakorlati tudásra, tapasztalatra!
Rendkívül fontos, hogy a szabadidő eltöltésére olyan alternatívákat tudjon nyújtani az élménypark, amelyen belül együtt szórakozhat, mozoghat és bővítheti tudását az egész család, egy okos alternatívát a “plázaturizmussal” szemben.
A hangsúlyt a környezettudatosságra helyezve, az élmény, a rugalmasság, agyermekszeretet és vendégközpontúság elvei mentén egyszerre igyekszünk minőségi szállást, ellátást és programokat biztosítani. A Katica Tanya minden munkatársa hisz aziskolapadon kívüli oktatásban, azaz abban, hogy a tapasztalás a legjobb tanítómester!
Alapelvünk a folyamatos fejlesztés. Célunk, hogy a rendszeresen hozzánk látogató vendégek mindig találjanak valami újat, ami a legutóbbi látogatásuk alkalmával még nem volt ott.
Komoly hangsúlyt fektetünk a természettel, a környezetünkkel való harmonikus együttélésre és minden fejlesztésünket, játékunkat a fenntartható fejlődés és a környezetbarátság jellemzi. Saját szennyvízkezelőnk, napkollektoros melegvízgyárunk van és ha nem süt a nap, akkor fával állítjuk elő a melegvizet és a meleget is a fa adja – mi gázt csak főzéshez használunk és abból is egyre kevesebbet. A napelemek járulnak hozzá az áramfogyasztásunk csökkentéséhez és egy mini szélerőmű adja az áramot a “Fenntartható Földért” házunknak. Természetesen szelektíven gyűjtjük és kezeljük a hulladékot és tanítjuk a különbséget szemét és hulladék között.
A Katica Tanya szinte teljesen akadálymentes. A fejlesztések során alapelv, hogy az a lehető legnagyobb mértékben akadálymentes legyen, azaz a fogyatékkal élők is igénybe tudják venni!
Programok: ebben egyedülálló a Katica Tanya – több tucatnyi játszóalkalmatosság egy helyen!
Itt található Közép-Európa legnagyobb, 7 pályás fedett óriás csúszdaparkja. A 4.5, illetve 6.5 méter magas csúszdákon akár a szabadesés érzését is megtapasztalhatják a látogatók; aki a hirtelencsúszdát választja, úgy érezheti magát, mintha egy igazi repülőből ugrott volna ki. Az élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt elérhető, hiszen nincs súlykorlát és korhatár sem, vagyis egyszerre akár három generáció is élvezheti a csúszdázás örömeit.
A Katica Tanyán épült fel a Magyarországon egyedülálló 2 szintes felnőtt játszó és 4 szintes gyerek játszólabirintus, ahol mindenki próbára teheti ügyességét, kreativitását, problémamegoldó képességét.
Kedvező időjárás esetén a kültéri programokba és játékokba feledkezhetnek bele a látogatók. Az egyik nagy kedvenc a pedálos gokart, amelyen több tucatnyi gyermek egyszerre versenyezhet, akár a szülőkkel együtt.
Az Élményközpont legújabb eleme a Tóparti pihenő.
Itt található Európa legnagyobb fából készült labirintusa, amelyből nem elég megkeresni a kiutat, de 4 pecsétet is össze lehet gyűjteni.
A csónakok, a vízibiciklik és a kézi komp mind arra sarkallnak, hogy „uccu neki, próbáljuk ki”. A trambulinpark, ugráló dombok és a pontonhíd a mozgáskoordinációt fejleszti, a vízilövölde pedig ismét egy hazánkban egyedülálló élményt adó ügyességi játék!
A középkori palánkvár egy időutazásra csábít. Az eredeti mintára épült palánkvár mellett helyezkedik el a kontinentális Európa legnagyobb hajítógépe, amelynek működtetésében akár a vendégek is részt vehetnek. Nyárestéken a tüzesgolyó-hajításfantasztikus látványt nyújt!
Az ötpályás kötélpályát 3 és 103 éves kor között bárki igénybe veheti felkészültségtől, fizikai állapottól és bátorságától függően. A legkisebbek 10 akadályon küzdhetik át magukat a „pöttöm” pályán, a kis tinik a „tizenéves” pályán kúszhatnak-mászhatnak, míg a tettre kész tizenévesek és felnőttek a „bátor” pályán bizonyíthatnak. Az extrém akadályokra vágyók számára készült az „adrenalin” lecsúszópálya, ez két magasabb domb között húzódik és a maga 190 méterével a Dunántúl leghosszabb lecsúszója és néha 15 méterrel fut a föld felett. Aki kevésbé bevállalós, az is talál kisebb kötélpályát, hiszen a „csillapító” lecsúszópálya 120 méteres hosszúságával és 7 méteres magasságával az óvatosabbaknak nyújt feledhetetlen élményt.
“Kiütlek!”
Legújabb játékunk, a “Kiütlek” egyszerre teszi próbára az állóképességet, az ügyességet, a gyorsaságot és garantált a jókedv és kacagás.
Egyidejűleg maximum 8-an játszhatják. A cél, hogy minél tovább a “farönkön”, azaz talpon tudj maradni, miközben a két forgó akadály próbál leteríteni a lábadról.
Ugráló dombok
Új tóparti játékunkon, mindenki szabadon ugrálhat, szaltózhat, pattoghat. A kisebbeket egy 42 nm2-es, a nagyobbakat egy 160 nm2-es ugráló domb várja a Tóparton a Bolyongó mellett. Húzd le a cipődet és máris szárnyalhatsz az ég felé. Gyere, próbáld ki te is!
A Katica Tanya bemutatja a különböző háziállatokat, köztük őshonos magyar fajokat(racka, szürkemarha, mangalica, fodros liba) azok természetes környezetében, valamint megtalálhatók és megismerhetők a hagyományos gazdálkodás eszközei is.
A tehénfejés,kenyér- és langallósütés, a tréfás népi játékok és a lovaglás során vendégeink megismerkedhetnek elődeink hagyományaival és tanulhatják bölcsességüket. A mai gyerekek megtapasztalhatják, hogy az internet kora előtt is volt játék és vidámság!
50 féle választható program a kézműves, természetismereti, hagyományőrző vagygazdálkodás területen. Ezekből igény szerint alakítható a látogatók programja, legyen az egy nap vagy egy hét. Tematikus hétvégi programsorozatunk címe: „Jeles napok a Katica Tanyán”. Az a cél vezérelt bennünket, hogy a hagyományos ünnepekhez, szokásokhoz igazodva minél változatosabb programokkal várjuk a látogatókat, tartalmas élményt biztosítva! Minden hétvégén mást!
Ízelítő programjainkból
Minden nap:
- délután 6 órakor tehénfejés, amit bárki kipróbálhat
- reggel 7-9 óra és délután 4-6 óra között állatgondozás, amiben bárki részt vehet
- naponta háromszor állatbemutató,
- rajzolás, festés, színezés, kavicsfestés
- a tucatnyi kültéri és beltéri játszóalkalmatosság kipróbálása (óriás játszóház, hancúrpajta, öreg géppark, akadálypálya, gokartpálya, tavi játékok)
- a Lovagvár bejárása
Minden hétvégén:
- ingyenes tematikus programok,
- szombaton 10 órától kenyérsütés
- szombaton és vasárnap, tavasztól őszig, 15 órakor a Kontinentális Európa legnagyobb hajítógépét tekinthetik meg működés közben, részt vehetnek annak működtetésében
- szombatonként, tavasztól őszig, napnyugta után tüzes golyót lövünk a hajítógéppel
- vasárnap délelőtt 10 órától langallósütés
- hosszú hétvégén extra programok
Szállás és étkezés
Vendégeink akár többnapos programot is tervezhetnek az élményparkban, és annak környékén, a Zselicben. Szálláshelyeinken – Katica Turistaház és Kemping, Katica Porta, valamint 5 vendégház – több mint 140 fő pihenhet meg egyidejűleg. A rugalmas ellátást az éttermünk biztosítja.
A Katica Tanya Élményközpont az élmény mindhárom elemét – program, szállás és ellátás – biztosítja a látogatóknak, legyen az erdei iskola, nyári tábor, egy- vagy többnapos osztály- illetve családi kirándulás:
Szállás:
- 2 turistaházunkban 2-12 ágyas szobákban 120 főt tudunk elszállásolni,
- kempingünkben 80 sátor és 10 lakókocsi fér el,
- 5 vendégházunkban összesen 28 fő pihenhet meg tavasztól őszig,
- a közelben lévő szállásadó partnereinknél magasabb kategóriás szállások is elérhetőek.
Ellátás:
- házias ételek az év 365 napján, akármikor,
- menü és „a la carte” étkezés,
- rendezvények lebonyolítása (esküvők, szülinapi bulik)
Hadd hívjuk fel a hozzánk látogató vendégek figyelmét néhány hasznos tudnivalóra:
- nálunk egy működő gazdaságba tekinthetsz be, kérjük, öltözz ennek megfelelően;
- kutyust, cicust és egyéb kedves háziállatot az Élményközpont területére csak pórázon vagy állattartóban lehet behozni;
- kérjük a Katica Tanya területén ne szemetelj, számos szelektív hulladékgyűjtő található a Tanya egész területén, használd azokat;
- az állatokat ne etesd emberi eledellel, ők a fűnek és a különböző takarmánymagoknak örülnek (répát azért hozhatsz a nyusziknak, vagy káposztalevelet a kecskéknek);
- figyelj oda a felirarokra, azokon találod az eszközök használati utasítását és számos hasznos információt.
Nálunk fizethetsz:
- készpénzzel,
- bankkártyával,
- K&H, OTP és MKB SZÉP kártyával,
- és 5%-os kedvezményre jogosító Kaposvár Kártyát is elfogadunk!
Katica Tanya Élményközpont
7477 Patca
E-mail: info@katicatanya.hu
Tel.: (30) 411-6002
www.katicatanya.hu | www.kalandpark.hu
www.facebook.com/katicatanya
Legutóbbi hozzászólások