Készülünk

Hogy mire?

Hogy az idén is lesz szezonunk, lesznek kipihent, elégedett vendégeink, akik azzal mennek el, ahogyan már sokan: “ide még vissza kell jönnünk”.

Készülünk arra is, hogy az idén is lesznek finom sajtjaink, túrónk, tejfőlünk, hiszen nemsokára ellik Julcsa, már nagyon várjuk a kisborjút. És persze a kecskesajtra is várunk, mert bár az egyik kecskénk már megellett, de lyenkor még a gidáké a tej.

Készülünk arra, hogy végre elkészüljön a korcsma, a “Fogadó az odvas fához”, és ne kelljen folyamatosan rohanni, építkezni, iparost várni.

Itt tartunk most:

Az építési törmelék, eszközpark még elszállításra vár

Amúgy nagy örömmel jelentem, hogy elment az utolsó mestermber is, a többi már a mi dolgunk. Hogy mi? Javítgatni a vakolást, csiszolni a cementlapot, fugázni, kimeszelni, az ablakokat, ajtókat csiszolni, festeni, lambériázni, a lambériát lazúrozni, konyhapultot építeni, azt cementlappal burkolni, a konyhapultra függönyt varrni, berendezni, dísziteni.

Lássunk néhány fázisfotót az eddig elkészült munkákról:

Drágám a kőműves, egy elmaradt tűzfalat falaz fel éppen

 

A fele már megvan

 

Készül a kemence fedése

 

El is készült

 

Még kicsit rumlis a terület

Ami talán a legszebb lesz az egész épületben, az a járólap. Barátainktól hoztuk el a kicsit mohás, kicsit kopott, kicsit betonos cementlapot, amit Ádámunk szorgos munkával tisztított meg. Lerakás után pedig a Zuram csiszolt fel, és fugázás után polírozza majd.

Várja szépülése utolsó fázisait

 

Ahogy haladunk, mutatom majd a fotókat. A szokásos elmaradással, természetesen.😀
És várjuk még a fekete kecskénk ellését, remélve, hogy végre gödölyénk is születik.
Idomítom a kecskéket:))

Válaszolhat