Üdvözöljük a Szarkafészek Vendégház és Kisgazdaság honlapján!

A Szarkafészek Vendégház és Kisgazdaság 2013. márciusában indult.  Célunk a hagyományokon alapuló, természet közeli, fenntartható élet, amit szívesen megismertünk másokkal is.

Gazdaságunk a fejősállatok tejéből készített hagyományos tejtermékekre épül: tehéntejből készítünktúrót, tejfölt, vajat, friss sajtot.

Vendégházunk zöld szálláshely: minden villamosenergia szükségletünket magunk állítjuk elő napelemeink segítségével. Környezetbarát tisztítószereket használunk, már csak azért is, mert az emésztőnk két kamrás, baktériumokkal bontatjuk le a szennyvizünket, a maradék szürke vizet a legelő locsolására használjuk fel, nem vész el semmi. A hulladékot szelektíven gyűjtjük, és a vendégeink is ezt teszik.  Az élelmünk egy részét magunk termeljük. Húsból szinte önellátóak vagyunk, szinte nincs is karbonlábnyoma az általunk fogyasztottnak. Nem utaznak egy métert se. Helyben legelnek (a nyulak is a helyben kaszált füvet kapják), csak a téli takarmány utazik, de az is csak a szomszéd faluból.

Birtokunkon lehetőség van a következő tevékenységekre (természetesen szezontól függően): állatetetés (az állatgondozásban való részvétel függ a gyermekek életkorától, hozzáállásától, megbízhatóságától), simogatás, fejés, sajt és tejtermékkészítés, sétakocsikázás, pihenés, madárdalhallgatás, csillagoségbolt fürkészés. Remek program lehet egy közös kemencés vacsora.

Állataink:  Barack és Szilva a tehenek, nyúlfiak, baromfiak, kutyák, macskák. Gazdaságunkban   hagyományos tejtermékeket készítünk (szezonálisan): sajtot, túrót, tejfölt, vajat.

Külön bejáratú falusi vendégházunk 5+4 fő pihenését biztosítja télen-nyáron, igény esetén további sátorhelyekkel, nagy terasszal. A vendégház öt fős  alsó szintjén 2 szobánk van, fürdőszobával, teljesen felszerelt konyhával, nagy “kiülős”terasszal. A 4 személyes tetőtérben, külön bejárattal 1 nagy szoba, fürdőszobával, nagy erkéllyel, ahonnan remek kilátás nyílik a tájra. Ideális együtt nyaralási lehetőség több generáció vagy baráti családok számára.

Jurtaszállásunkat májustól szeptemberig választhatják, teljesen felszerelt konyhával, fürdőházzal, fedett terasszal.

Lehetőség van  bográcsozásra, grillezésre, szalonnasütésre,amihez mi a helyet, az eszközöket és a tűzifát biztosítjuk. Előzetes egyeztetés alapján (egyéb elfoglaltságaink függvényében) kemencés vacsorát készítünk vendégeinknek. A gyermekeknek utazó vendégágy, etetőszék, gyermekkád biztosítja a megszokott kényelmet. A házban WI-FI áll rendelkezésre.

 

Vendégeink rengeteg program közül választhatnak a közelben, a Zselicben, Kaposváron, és amelyekből a  programajánlatok menüpontban igyekeztünk széleskörű választékot összeállítani.

A Szarkafészek olyan szálláshely, ahová lovakkal is lehet érkezni: háromsoros villanypásztorral körülvett dús, árnyas legelő várja a hátasokat. (Bár most, hogy ezt így leírtam, akár lovaskocsis túráknak is ideális a hely, csak akkor nem a hátasoknak ideális, hanem a kocsisoknak.:-)A Zselic kiváló lovastúra célpont: enyhe lankák, emelkedők, gyönyörű erdők, puha, jól járható talaj. Széna, zab ellátás megoldható.

Elérhetőség: Szarka Zsolt és Anita  Bárdudvarnok, Kaposdada 27. Tel.: 70/341-2015

www.szarkafeszek.hu, www.szarka-feszek.blogspot.hu e-mail:  anita.szarkane@gmail.com

NTAK regisztrációs szám:
MA21030511

140702_5559-059

Hogy kinek ajánljuk a Szarkafészket?

Azoknak, akik szeretik a természetet, a finom sajtokat, az állatokat,  nagyanyáink ételeinek ízeit, a kirándulásokat, a felejthetetlen illatokat, a tiszta levegőt, a jó beszélgetéseket, a tábortüzet, a hajnali csendet megtörő kakasszót…